2013. július 15., hétfő

Esküvőkre hangolva

Na, az idén nem megyünk kivételesen esküvőre, sem lakodalomba, de azért készítettem néhány ajándékot, hátha megtetszik majd valakinek. (megtetszett:) Meg így legalább fogyott a lassan gigantikus méreteket öltő szalvétáim száma:)
A múlt héten nagy munkában voltam, mert volt egy pár rendelésem, ami nagyon izgatottá tett. Már kezdtem azt érezni, hogy semmi értelme a munkámnak, amikor is legalább 5 ember szólt, hogy kéne ez+ az. Szóval jókor jött  a lökett az alkotó én-nek, mert így jól ki kézműveskedhettem magam. Persze megint este 10-től nyomtam, amikorra ez a két anyajánya elaludt, így szószerint 3 nap és 3 éjjel dolgoztam, vagy legalábbis ebből legalább 2-2 órát... Mindennel időre kész lettem és úgy láttam, hogy örültek is neki! Most már csak annak örülnék, ha végre túladhatnék azokon, amik már kész vannak, ugyanis nyaralásra gyűjtök! De pszt, ez titok:) Szeretnék annyi pénzt legalább összegyűjteni, hogy 2 napra elmehessünk valahová, mert most minden forint számít, ismét téma a lakás eladás, de annyira szeretném, ha a gyerekek nem arra emlékeznének, hogy a szüleik k.va sokat dolgoztak a semmiért, hanem lenne egy-két csodás élményük is! Mert hát az élményeket nem veheti el tőlünk senki... nem tudom, hogy hová és valószínűleg még csak nem is az idén (olcsón dolgozom), de nagyon-nagyon szeretnék elmenni egy olyan helyre, ahol svédasztalos reggeli van és nem kell mosogatni utána!!! Amúgy ha megkérdeznék, hogy mi a kedvenc kajám, azt mondanám, hogy a svédasztalos, mert azon aztán van minden és én így együtt szeretek mindendt!!!
A picikénknek közben kibújt plusz 6 foga, így érthető volt az utóbbi időszakok nyűgössége és betegsége is. Járni még mindig nem akar, de napról-napra ügyesebb és bátrabb, így ősszel már futunk utána. Enni csak a miénkből és csak kézzel, szóval nem zabálja halálra magát... Nagyon bújos lett, csodás érzés, ahogy átkarolja a nyakam és oda bújik a kis fejével! Imádom!!! Azonban most már az apjának sem eszik és ha nem lát, ordít, szóval nehéz lelépni mellőle és így a vállalkozásban sem tudok fizikailag besegíteni. Péntek este is csaptunk egy vihogó estét néhány tyúkanyó barátnőimmel, de a férjem hívott, hogy menjek, mert sír a gyerek és neki nem eszik. Mire haza értem, már taknya-nyála egybefolyt és kúszott a földön bánatában. Ahogy a karomba vettem, szinte azonnal el is aludt... Anyósomtól menekül, de anyuval néha elvan. A védőnő azt mondta, hogy túl erős a kötődés, ami azt hiszem nem baj, ha az ember gyereke még csak 1 éves. Na, de a Lili már 6 lesz, de ő sem bírja sokáig nélkülem. Este hétkor átvittem Gabihoz aludni, 22-kor már itthon volt, mert hát hiányzott anya! pedig én nem csüngök rajtuk egész nap, sőt, a szabad nevelés híve vagyok, vagyis hogy ő tapasztalja meg a dolgokat, nem akarom megvédeni őket mindentől. Szóval nem esek kétségbe, ha homokot eszik a Kicsi vagy fára mászik a Nagy, ez a dolguk és néha úgy ordítok, mint egy sárga lapos, ők mégis csak engem akarnak. Csodás érzés:) Én mindennap hálát adok értük, super gyerekek!
A Koktél Bárba egyébként kitaláltam, hogy áruljunk Amerikai Hot-Dogot, ami természetesen nagyon jó ötlet volt, hisz ismerik és szeretik az emeberek! Majdnem elúszott az egész, mert hát majd a fiúk elintézik, de csak vártam és vártam, míg le nem késtük a legforgalmasabb hétvégét! Úgy berágtam, hogy elkezdtem telefonálgatni, míg csodák csodájára Apa beindult és pár nap múlva már ott csillogott és villogott a szerkezet a Terrace-on! Jó volt látni, ahogy a gyerekek fogadták, szó szerint csillogott a szemük az örömtől:) Tudom, nem egészséges, de az étteremre még várni kell egy-két lottó ötösig.
A River Cottage a II. emeleten közben úgy néz ki, hogy kudarcba fullad, mert nemhogy paradicsomszüret nem lesz, de még virág sincs rajta csak elvétve, szóval asszem nem indítok sorozatot a Spektrum Home-on... nem tudom, hogy mi a baj, már akkora, mint egy bokor, de amíg mások már a saját paradicsomukat eszik, én még zöldet sem látok rajta! Városi lánynak születtem, nincs mese:)
 
Szóval: készítettem néhány kaspót és képet is esküvőre, illetve egy dobozt, amibe a nászajándék kerülhet. Bár azóta mindegyiken szépítettem még egy kicsit, talán segítek ezekkel nektek, hogy egyedi ajándékot adhassattok. Dekupázs technika-természetesen, csipke és némi csillám, ez az AgnesS design:)



Erre még tettem csipkét és csillámot is, igazán mutatós lett! Azóta egy ifjú pár ajándéka lett a kaspóval együtt:)

Ebben jobban mutat a nászajándék, ami nem kávéfőző, ugye?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése